MFF kedvezményezetti infóblokk keretes

Elindítottuk az évadot

Beküldve: Címlap

Várakozásainknak megfelelően kezdődött az év, leginkább azért, mert tavaly ősszel nem érkezett meg a rendelt hal. Tehát vártuk :D Az őszi aszály a termelőnek sem kedvezett, nem tudta telelőit vízzel feltölteni, így a halait le sem tudta halászni. Tehát nagyon vártuk a Cseh Tomit annak ellenére, hogy január elején 3 mázsa dévér költözött a Csónakázó tóba. Február végén aztán megérkezett 21 mázsa ponty, 1 mázsa compó és 40 kiló süllő. Még számítunk 2 mázsa apró keszegre tavasszal. Jelenleg úgy tűnik, hogy idén több halat nem is kívánnak a vizeink.

Március végére egyesületi tagjaink 85 %-a kiváltotta engedélyét a szerdai fogadóórákon.

20220402 cikkhez04

Tehát hal van, horgász van, akkor legyenek versenyek is. Március 13-ra már terveztünk is egyet, ami a szörnyű rossz idő miatt csúszott egy hetet, így március 20-án ültek le a method feederesek a Csónakázó tavon, ahztán 2 x 4 órában majd megfagytak. Ennek ellenére igencsak szép fogások születtek. Gratulálunk a versenyzőknek, április 10-én folytathatják.

 

 

És ha tavasz, akkor az elengedhetetlen közösségépítő, karbantartó, felújító - régen társadalmi munkának nevezett, ma - közösségi munkák!

Az első, már hagyományosan a Tégagyári tónál volt, ahol az üleptő tavat végre befejeztük. Igazából nem, de igen.20220402 cikkhez03

Na szóval tényeg kész, de azért sajnos ereszti a vizet a töltés, úgyhogy ezen még dolgozni kell, de megoldjuk!

 

 

 

20220402 cikkhez01

A második a látogatottabb Csónakázó tó. Hát ugye erre tényleg figyelni kell, nem lehet letörött deszka a padokon, (többet biztosan nem újítjuk fel azokat a betonszörnyeket), szemét amúgy sincs, (Jajj de tesztett!  Vagy 10 évvel ezelőtt valami nemzeti parkos, vagy városos tisztasági nap keretében pont közösségi munka alatt megjelent néhány emberke nylonzsákostól, hogy itten aztán szemetet szednek :D ), viszont letört ág, elszáradt fa, valamint általunk kivágott fa - ha már a fák gondozása is a mi feladatunk, akkor vágjuk is, hozzáteszem van vagy 4 db, amihez biztosan nem nyúlunk - bőven akad. Aztán van ott egy epületünk és víz is, amit karban és tisztán kell tartani. Nos ezekkel foglalkoztunk ma. 

Sajna a vízparttal nem tudunk továbbra sem mit kezdeni, már többedik horgászunk fürdik akaratlanul. Igaz valami elindul ezzel kapcsolatban is, de hogy pontosan mi, és mikor lesz , ha meglesz egyáltalán valósítva, azt még nem tudjuk.

Köszönük mindenki munkáját!

TOVÁBBI KÉPEK A KÉPEKRE KATTINTVA!

Március versennyel, közösségi munkával

Beküldve: Címlap

Nem pont ebben a sorrendben, ugyanis március 12-én a Téglagyári tóhoz szervezünk közösségi munkát. Szívesen látjuk tagjainkat és nem tagjainkat (tudom, hogy nem tag nem fog jönni, de ideírom, mert néhány éve valaki szóvá tette, hogy csak a tagjainknak szervezzük és így nem tud öntudatos, környezetszerető polgárként részt venni egy terület gondozásában) 

Másnap, március 13-án a method feeder szerelmeseinek kínálunk egész napos versenyzési lehetőséget a Csónakázó tavon, az alábbi versenykiírás szerint:

Tavaszköszöntő feeder verseny

március 20-án, vasárnap pedig 00.05 órától 18.00 óráig a csónakázó tavon horgászati tilalom lesz.

Mivel nem jégtörő versenyt hírdettünk, így egy héttel később, március 20-án lesz a horgászverseny!

A verseny két fordulóban, a nevezők létszámától függően 3 vagy 4 szektorban kerül megrendezésre:

6:00 Gyülekező

6:15 Sorsolás

Mai nappal indul a napijegyes horgászat

Beküldve: Címlap

2022. március 01-től lehetőség van napijeggyel is horgászni tavainkon. A napijegyek az értékesítőhelyeken rendelkezésre állnak.

Kérjük a vásárlás előtt tájékozódjatok, mert változott a napijegyes horgászat rendje. A horgászrend itt elérhető.

A napijegy vásárlásának lehetőségekről itt bővebben olvashattok.

Új lakók vizeinkben

Beküldve: Címlap

A héten 20 mázsa 2,5 kilogramm átlagsúlyú ponty telepítésére került sor a Csónakázó és Téglagyári tavakba 15/5 megoszlásban.  Márciusban még süllők érkeznek.

IMG 4163         

 

IMG 4160      

Partnereink

Koszeglogo       koszegidokep      medterterkeplogo         Fish farmlogo              vasszovlogo    

Kapcsolat

KŐSZEGI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET

9730 Kőszeg Kossuth Lajos utca 3.

posta: 9730 Kőszeg, Pf 25.

info@koszegitavak.hu  koszegitavak@gmail.com

 

Bálint Péter elnök 06-30/986-1660

Németh László titkár 06-30/958-3204

Kovács Béla gazdasági felelős, halászati őr  06-20/281-3340

ifj Rába Attila környezetvédelmi felelős, halászati őr 06-30/454-1181

Fider Tamás ifjúsági és sportfelelős,halászati őr 06-20/573-6417

Orbán Balázs tógazda (Csónakázó tó) 06-20/575-3448

Klobetz Gergely tógazda ( Téglagyári tó) 06-20/429-1599

Rólunk

Kőszeg legnagyobb civil szervezeteként működünk 1973 óta. Horgász egyesületként elkötelezett, néha már már harcos, ugyanakkor reális, mértéktartó természet- és környezetvédők vagyunk. Egyesületünkben és két tavunkon szívesen látunk mindenkit, aki ezen célokat magáévá tudja tenni és egy jól működő, rendezvényekben, programokban gazdag egyesület tagja szeretne lenni, vagy egyszeűen csak jól akarja magát érzeni. 

team1
team2
team3
team4
team5