Halaink

Csuka

Beküldve: Halaink

Megnyúlt, oldalról enyhén lapított testű hal, hát- és hasvonala szinte párhuzamos. Feje nagy, orra igen hosszú, széles és lapos, a kacsa csőrére emlékeztet. Félig fölső állású , hatalmasra tátható szájában erős és hegyes ragadozófogak ülnek. Szájhasítéka vízszintes, fölső állkapcsának hátsó széle a viszonylag nagy szem alá ér. A test végére tolódott hátúszóban 13-16, a hasonló helyzetű anális úszóban 10-13 elágazó sugár számlálható. Farokúszója nagy és mélyen bemetszett, páros úszói kicsik. Pikkelyei aprók, erősen ülnek a bőrben, és nemcsak a testet borítják, hanem a fej hátsó részére is ráterjednek. Oldalvonalán 120-144 átluggatott pikkely sorakozik. Színe a szürke és a barna átmenete, oldalait és úszóit szabálytalan foltok mintázzák. Hosszú életű, nagyra növő hal, kivételesen 1 méternél nagyobb is lehet.

Táplálkozási helye a vízközt található. Ragadós ikráit a vízi-vízparti növényzetre illetve azok gyökereire helyezi. Ennek megfelelően a nem ivadékgondozó fitofil szaporodási guildbe sorolható. Február végétől április elejéig szaporodik, ivarérettségét 2-3 éves korban éri el. A csendes vizek növényzetére ívik. Az ikraszemek száma testtömeg-kilogrammonként 2 500 körül alkul, átmérőjük kb. 2,5 mm.

A csuka nagyon jó alkalmazkodású, a környezetével szemben meglehetősen igénytelen faj, amely a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél. Nagyobb állományai a dús növényzetű, de még nyílt vízzel is rendelkező sekély tavakban, holtágakban és mocsarakban alakulnak ki. A frissen feltöltött víztározók benépesítésében pionír szerepet játszik. Nagyobb folyókban a paduczónától lefelé növekvő számban található, és többnyire a kis folyókban is jelen van.

Holarktikus elterjedésű euroszibériai faj, Magyarországon őshonos.

Magyarországon az alföldi és dombvidéki vízterek leggyakoribb ragadozója. Ennek megfelelően a tömeges kategóriába sorolható.

Horgászatban igen jelentős halfaj. Népszerűségében széles körű elterjedése mellett az is szerepet játszik, hogy télen, a jég alól is fogható.

paduc

Beküldve: Halaink

Teste megnyúlt, áramvonalas, háta és hasa egyformán ívelt. Szája teljesen alsó állású, megvastagodott ajkait szaru borítja. E szaruborítás segítségével fejti le a kövek algaborítását. Sajátos táplálkozási szokásai miatt nem konkurense egyetlen halfajunknak sem. A hát- és farokúszó szürkés feketén szegélyezett, a többi úszója vörhenyes. Ívási időben az ivarérett példányok teste kékes színezetű, melluszonyaik narancsvörösek. A hímek testén harántcsíkozás, a fejen és a test felső részén nászkiütések (dorozsma) jelennek meg. Az ivarérett egyedek a folyóba beömlő patakok torkolatánál gyűlnek össze. Csoportosan ívik. Az egyetlen olyan magyarországi halfaj, amely a kövek algabevonatával táplálkozik. Sajátos életmódja miatt egyetlen magyarországi fajnak sem jelent táplálékkonkurenciát. Ívása április-májusban zajlik az erősebb sodrású szakaszokon.

A folyók márna szinttája feletti szakaszának névadó faja. Elsősorban a gyorsabb sodrású, kavicsos aljzatú vízfolyásokat kedveli.

Elterjedési területe Európa középső és déli területe, bár az Ibériai-félszigeten a faj nem őshonos. Magyarországon a legtöbb nagyobb vízhozamú folyó felső szakaszán, ahol az aljzat homokos gyakran előkerülhet.

Szerepel a Berni Konvenció III. függelékében. Hazai állományai korlátozott kiterjedésű élőhelye ellenére biztonságban lévőnek tekinthetők. Magyarországon nem áll védelem alatt.

A paduczónában az egyik leggyakoribb halfaj, emiatt a halászok fogásainak is tetemes részét ez a faj képzi. A márnazónában is előfordulhat nagyobb egyedszámban, de az alsóbb szinttájakban csak alkalmi előfordulására lehet számítani.

ponty

Beküldve: Halaink

Megnyúlt testű, oldalról lapított, változóan magas hátú hal. Feje közepes méretű, szája kicsi és csúcsba nyíló , fölső állkapcsán és szájszögletében 1-1 pár rövid bajuszt visel. Orra tompán lekerekített, hossza jóval nagyobb a szem átmérőjénél. Hosszú hátúszójában 15-22 elágazó sugár van, az úszó széle egyenesen levágott vagy enyhén homorú, és az elején lévő bognártüske hátsó oldala erősen fogazott. Farkalatti úszójában 5-6 osztott sugár van, előttük a csonttüske szintén fogazott. Oldalvonala teljes, pikkelyes pontyoknál 32-41 pikkely számolható rajta. A tenyésztésben korábban nagyobb arányt képviselő tükörpontyoknál inkább csak a hátúszó alatti sorban és a faroknyélen találunk pikkelyeket. A nagyobbak hossza 40-50 cm, de 1 méter fölött is lehet.

Tápláléka vegyes,mindenevő.

A folyók dévérzónájának jellemző hala, amelyet másként pontyzónának is neveznek. A lassú vizet kedveli, de jól alkalmazkodik, ezért a paduczóna aljától a torkolatig előfordulhat. Az állóvizek közül a sekély, jól fölmelegedő, gazdag fenékfaunával rendelkező tavak felelnek meg legjobban igényeinek, de nem hiányzik a mélyebb víztározókból, holtágakból sem. Csekély oxigénigénye a mocsaras helyeken is lehetővé teszi jelenlétét, de az áttelelése itt bizonytalan.

Eredete nem egyértelműen bizonyított. Egyes vélemények szerint őshazája kis-Ázsia, míg mások ezt a távol-keletre teszik. Tény, hogy a pleisztocénban már Európa szerte elterjedt. Telepítése révén ma gyakorlatilag minden földrész édesvizeiben megtalálható.

A magyarországi természetes vízi állományok a telepítéseknek köszönhetően stabilak, vagyis a faj tömegesnek tekinthető, azonban ha figyelembe vesszük a természetes vízi pontyformák arányát, akkor a helyzet nem ennyire kedvező. Ezt az állapotot tovább rontja, hogy természetes vizeink jelentős része az alzat minőségére rendkívül érzékeny nem ivadékgondozó fitofil ponty szaporodására alkalmatlanná vált!

Halgazdaságaink legnagyobb mennyiségben nevelt és tenyésztett hala, amelyet horgászvizekbe is igen nagy tételben telepítenek.

Bodorka

Beküldve: Halaink

A test oldalról lapított, háta mérsékelten magas, a hátvonal a hátúszóig ível felfelé. A faroknyél rövid, oldalról szintén nyomott. Cikloid pikkelyei nagyok, ezüstös színűek. Az úszók vöröses-narancs színezetűek, a kifejlett példányokon az úszók szegélye barnás-fekete. A hátúszó a hasúszó elülső függőleges vonalában kezdődik. A farok alatti úszó homorú, a farokúszó mélyen bevágott. Feje kicsi, szája középállású. Maximális testmérete nem haladja meg a 30 cm-t, tömege a 2 kg-ot.

omnivor, táplálékát egyaránt alkotják a kisméretű planktonikus szervezetek, algák, növényi törmelékek. Idősebb korban a táplálékában megtalálhatók a zoobentoszt alkotó féreg és különféle kisebb rovarfajok. A pontyfélék közül az egyik legkorábban ívó faj, a szaporodás kb. 12-14 °C vízhőmérsékletnél indul. Az ívási periódus általában áprilisra esik. Az ívási alzatra nem érzékeny, ikráját egyaránt lerakja növényzetre, vagy bármilyen szilárd alzatra. A pontyfélékre jellemző módon nem ivadékgondozó. A kikelt lárva a növényzettel benőtt sekély területeket részesti előnybe. Az első év végére a standard testhossz rendszerint eléri a 60 mm-t hazai természetes vizeinkben.

Széles hőmérsékleti toleranciája, valamint viszonylag alacsony oxigénigénye révén széles körben elterjedt a legkülönfélébb típusú vízterekben, az alföldi vízterek egyik leggyakoribb faja. Előnyben részesíti a csendesebb, magasabb tápanyagtartalmú vizeket.

Az euroszibériai faunakomplexum euribionta csoportjához tartozik. Elterjedési területe az euromediterrán faunatartomány északi részére esik, de megtalálható Szibériában is. Csak Európa legészakibb területeiről hiányzik. Hazánkban is őshonos.

A faj elterjedési területén természetvédelmi szempontból biztonságban van.

Halastavakban nem tenyésztik, állományai itt járulék halként sem jelentősek. Természetes vizekben főként a kisszerszámos halászok zsákmányában fordul elő. Kis termete miatt konyhai felhasználása nem jelentős, azonban húsa jó minőségű, olajban jól átsütve ízletes étel.

Balin

Beküldve: Halaink

Teste erősen megnyúlt, hát- és hasvonala egyformán ívelt. A szájnyílása nagy, szájszeglete túlér a szem vonalán. Alsó állkapcsának csúcsa kissé felfelé hajló, kampós. Pikkelyei aprók. Uszonyaik vörhenyesek, a farokalatti úszó erőteljesen kikanyarított.

A Magyarországon élő pontyfélék közül ez az egyetlen faj, amely valódi ragadozó. Ikráit kemény aljzatra rakja. Elsősorban a nagyobb víztereket kedveli, a márnazónától a folyók torkolatvidékéig képes megélni. Kis folyóknak inkább csak az alsó, sügér zónájában találhatók meg állományai. A szabad vízteret kedveli, pelágikus életmódot folytat. A nyílt víztérben magányosan vadászik a csapatosan mozgó apróbb halakra. Elterjedési területe a Rajna és Ural közötti terület. Hiányzik Észak- és Dél-Európából. Magyarországon a legtöbb nagyobb víztérben megtalálhatók állományai.

Szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és V., valamint a Berni Konvenció III. függelékében. Magyarországon őshonos, de állományai az utóbbi évtizedben csökkenő tendenciát mutatnak, ezek alapján a ritka kategóriába sorolható. Mivel a nyíltvízben állományai szétszórtan vannak jelen, ezért a halászok zsákmányában csak kevés egyeddel van jelen. Horgászata jelentős, mert kiváló sporthal.

Halaink

Csuka

paduc

ponty

Bodorka

Balin

Partnereink

Kapcsolat

Rólunk